Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz reagálása Keller László sajtótájékoztatójára


Dátum: 2008-06-17 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116366
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:50.825142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keller László mai sajtótájékoztatója is azt bizonyítja, hogy a kisebbségi kormány nem tudja és nem is akarja megoldani Magyarország válságát. Az államtitkár azért beszél pozitívan a 2009-es büdzséről, mert azt még senki nem ismeri. A gazdasági helyzet napról-napra súlyosabb: immár 7 százalékos az infláció, a napokban újabb nagy gyárak zárnak be Magyarországon, egy év alatt újabb 11 ezer ember veszítette el munkahelyét, küszöbön az energiahordozók árának újabb emelése. Mindeközben a kisebbségi kormány csak a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással van elfoglalva. Az egyetlen dolog, ami eszükbe jut ebben a helyzetben: egy újabb adóemelés, sajtóhírek szerint ma is erről tárgyalnak a szocialisták a frakcióülésükön. Mielőbbi változásra van szükség, az előrehozott választás gazdasági kényszer.

Domokos László (Fidesz)

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek