Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Montenegróban bevezették az öko-illetéket

Ökológiai illetéket kell fizetni tegnaptól a Montenegróba belépő gépkocsik után. Szigorították az országba bevihető élelmiszerek mennyiségét is.


Dátum: 2008-06-17 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:51.731463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legfeljebb kilenc személyes gépkocsik után (egy gépkocsivezető és legfeljebb nyolc utas), az illeték tíz euró. A kilenc személyesnél nagyobb, de öt tonnánál nem nehezebb gépkocsik esetében harminc euró az illeték, az öt tonnánál nagyobb autók esetében ötven, míg a kamionok számára nyolcvantól 150 euróig terjed az ökológiai illeték.

Az élelmiszerbiztonsági törvény értelmében Montenegróba legfeljebb egy kilogramm gyümölcsöt, zöldséget, gombát, sajtot, kávét vagy fűszert, legfeljebb egy liter szeszes italt, két liter gyümölcslevet és öt liter palackozott vizet lehet bevinni - mindezt kizárólag eredeti csomagolásban. A Montenegróba való beutazáshoz nincs szükség zöldkártyára és nemzetközi vezetői engedély sem kell.

Kapcsolódó elemek