Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai cégek nyernek a háborún

Lapértesülések szerint az Egyesült Államok már leosztotta saját cégeinek az iraki újjáépítés "legzsírosabb falatjait". Mindeközben amerikai szenátorok arról beszélnek, hogy nem használ a gazdaságnak a háború.


Dátum: 2003-03-20 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:18.423683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai kormány szervezi az iraki újjáépítésben részt vevő cégeket. A The Wall Street Journal című üzleti napilap korábban azt állította, hogy az amerikai vezetés a legnagyobb falatokat amerikai cégeknek szánja. Az ENSZ és az újjáépítési munkában részt vevő nemzetközi szervezetek - amelyek Koszovóban és Afganisztánban is tevékenykednek - nagy veszteseknek számítanak majd.

Az amerikai terv 1,5 milliárd dollárt szán a magáncégekkel kötendő szerződésekre és mindössze 50 milliót különítene el más, nem kormányzati szervezetek számára. A washingtoni pénzügyminisztérium pedig arra készül, hogy aktív részvevője legyen az iraki központi bank megreformálásának. A terv alapján már a háborús konfliktus lezárását követő hetekben megkezdődne az újjáépítés. A Fehér Ház az idén erre a munkákra 1,8 milliárd dolláros felhatalmazást kérne, 800 millió dollárt pedig humanitárius segélyekre azon a 100 milliárd dolláron felül, amibe a háború várhatóan kerülni fog. Az ENSZ fejlesztési programja évente 10 milliárd dollárra becsüli az újjáépítés terheit, és számításai szerint erre az összegre három éven át lenne szükség.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek