A kárpátaljai erdők alig tíz százaléka eredeti állapotú
Kárpátalján jelenleg mintegy 60 ezer hektár az emberi tevékenység által nem érintett erdők területe, ami a régió erdőségeinek kilenc százaléka.
Dátum: 2008-06-17 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:57.567520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kárpátalja megyei állami természetvédelmi főosztály sajtószolgálatának keddi jelentése szerint a megye területén ukrán-holland közös vállalkozásban határozták meg és térképezték fel az ősállapotú erdők állományát. A felmérésből kiderült, hogy az erdők eredeti állapotukban csak a legmagasabb hegyi övezetekben maradtak fenn, főként a técsői és a rahói járások területén.
A közlemény szerint a húsz fokosnál enyhébb hegyi lejtőkön gyakorlatilag nem maradt eredeti állapotú ökoszisztéma. A szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy az ilyen területek könnyen hozzáférhetők a fakitermelés számára. Szerintük gondot jelent az is, hogy az őserdőknek mindössze a negyede áll megbízható védelem alatt.
Az ökológusok úgy vélik, a kárpátaljai őserdők természetvédelmi és tudományos jelentősége csak úgy őrizhető meg, ha integrálják őket a nemzeti természetvédelmi hálózatba és megszervezik állapotuk rendszeres megfigyelését.