Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó Péter pert nyert az MSZP ellen


Dátum: 2008-06-18 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:56:18.962311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Ítélőtábla tegnapi ítéletében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság korábbi elsőfokú ítéletét abban az ügyben, amelyben Szijjártó Péter kért elégtételt az MSZP-től valótlan állítás miatt.

Az immár jogerős ítélet szerint a Magyar Szocialista Párt megsértette Szijjártó Péter becsülethez és jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor a 2007. március 21. napján kelt közleményében valótlan állítást tett. A bíróság eltiltotta az alperest a jogsértő magatartástól, valamint arra kötelezte az MSZP-t, hogy saját költségén jelentessen meg elégtételt adó közleményt, amely magában foglalja a jogsértésért történő sajnálkozást is. Az MSZP-t nem vagyoni kár, 250 ezer forint megfizetésére is kötelezi a jogerős ítélet.

Kapcsolódó elemek