Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságban a német biodízel ipar

A német biodízel iparban idén válság állt be az eladások drasztikus visszaesése miatt, amit az idézett elő, hogy a kormány januárban megemelte a biodízelre kivetett adó mértékét. Az üzemek kihasználtsága mindössze 10 százalék.


Dátum: 2008-06-18 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:56:24.110987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megújuló forrásokból üzemanyagot előállító németországi cégek ágazati szövetsége júniusi becslésében azt közölte, hogy az ágazatban mindössze 10 százalék a kapacitás-kihasználtság. Az Egyesült Államokból importált olcsó biodízel-mennyiség nagyrészt elegendő annak a biodízel-mennyiségnek a fedezéséhez, amelyet az előírások szerint kötelező az ásványi eredetű dízelhez hozzákeverni.

Májusban a Campa német diodízel gyártó cég is fizetésképtelennek nyilvánította magát a visszaeső eladások következtében.

A Gate Global Alternative Energy Holding német biodízel gyártó cég, amely jelenleg a Fortunes Management Inc. svájci beruházó cég leányvállalataként működik, a cégből kiválva önálló céggé alakul és átszerveződik - adta hírül kedden a svájci anyavállalat.

A Gate márciusban közölte, hogy két gyárában - a 200 ezer tonna kapacitású wittenbergi és a 60 ezer tonna kapacitású hallei üzemekben - nincsenek kihasználva a kapacitások, ausztriai üzeme, a 100 ezer tonna kapacitású ennsi biodízelgyár pedig márciusban fizetésképtelenséget jelentett.

A Gate a Fortune Managementből kiválik és önálló céggé alakul, és átszervezésen megy keresztül a teljeskörű vállalati árszervezésekre szakosodott igazgatási cég, az Alvarez and Marsal irányításával. A Fortune közölte, hogy megállapodott a részvényesekkel és az egyéb értékpapír-tulajdonosokkal, akiknek részesedésük lesz az új Gate cégben is.

Kapcsolódó elemek