Botrány botrány hátán
Viharos képviselő-testületi ülés lesz ma Terézvárosban: terítékre kerül az Andrássy 47., a Király utcai Hild ház és a Munkácsy meg Podmaniczky utcai házak ügye is.
Dátum: 2008-06-19 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:56:30.234286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Andrássy út 47. alatt álló palotát 2004-ben a belga Christian Polet tulajdonában lévő Ennet Kft.-nek értékesítette a szocialista vezetésű kerület, s ebben a döntésben az sem volt zavaró, hogy Polet és felesége, akik három lakásnak is bérlői voltak a palotában, több százezer forint bérleti díjjal tartoztak. Mint "jelentős bérlők", elfogadták szerény 150 millió forintos ajánlatukat.
A kerület az eladás előtt még gondosan kicseréltette az épületben valamennyi közmű gerincvezetékét: új vízcsöveket, elektromos kábeleket, gázcsonkokat kötöttek be. Döbrentei Gábor igazságügyi szakértő akkoriban a ház értékét egymilliárd forintra becsülte. Az épületben működő kávézó tulajdonosai is benyújtottak egy csaknem százmillióval nagyobb vételi ajánlatot, de ezt az önkormányzat figyelmen kívül hagyta. Losonczy Pál és üzlettársai nem fogadták el a döntést, pert indítottak, másodfokon nyertek is, és új eljárást rendeltek el az ügyben. A belgák azóta egy offshore cégnek adták el az épületet, így a palota 65 százalékos tulajdonosa a Bermuda-szigeteken bejegyzett Lupines Limited lett, hogy végképp ne tudhassuk, ki áll a biznisz mögött.
Az új bírósági eljárásban a szakértő már egymilliárd 238 millió forintra értékelte az ingatlan értékét, s kimondta a semmisséget az önkormányzat és az Ennet Kft. között létrejött üzletben. Ilyen előzmények után tettek a palotában működő kávézó tulajdonosai új ajánlatot: 345 millió forintot kínáltak az épületért, és kérték, vételi ajánlatukat ismertessék a mai testületi ülésen. A régi vevő, az Ennet is ezzel megegyező összegű, tehát 345 millió forintos ajánlatot nyújtott be - és természetesen a szocialista vezetésű önkormányzat ezt fogadta el, és terjeszti ma elő döntésre.
Mint ahogy a Király utca 40., a Hild ház is újra terítékre kerül ma Terézvárosban. Lászay János volt önkormányzati képviselő egy tegnap összehívott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy "a felhajtó", a korábbi alpolgármester, Fürst György családi barátja, Yom Tov talált befektetőt az épületre, mert annak ellenére meg kívánja vásárolni az ingatlant, hogy cége ellen felszámolási eljárás van folyamatban. Napirendre kerülnek a lebontásra ítélt Munkácsy és Podmaniczky utcai házak is. A befektető most 150 millió forint segítséget kap az önkormányzattól a lakók kiköltöztetésére. "Nem kellene esetleg szociális támogatást is nyújtani neki?" - tette fel a kérdést Lászay János.