Leleplezés: mennyit költött a Fidesz a honlapjára?!
Dátum: 2008-06-19 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:56:32.685125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakértők véleménye szerint az öt oldal (értsd: a parlamenti pártok honlapjai - a szerk.) közül minden tekintetben a Fideszé a legmeggyőzőbb. Mind a politológus, mind pedig a webfejlesztő díjazta, hogy a portál tele van az éppen aktuális és forró politikai témákkal. Szerintük látszik, hogy a frissülések mögött komoly szerkesztői gárda van. Az oldal műszakilag mindent tud, amit egy portál tudhat, kezdve a fideszes e-mail címtől, a videókon át a multimédiás tartalmakig.
Ez az elkészítés költségében is tükröződhetett. A webes szakember szerint csak a fejlesztés becsült költségvetése minimum hárommillió forint lenne egy hasonló portálnál, de sok függ még a kezeléshez szükséges adminisztrációs felülettől, illetve, hogy mennyire drága céggel csináltatták az oldalt - utóbbiról nem tudni semmit, mert az impresszumban nincs erre vonatkozó információ.