Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rácz Róbert: Legyen súlyponti kórház a debreceni Kenézy!

A Hajdú-Bihar megyei önkormányzat szeretné elérni, hogy minősítsék át súlyponti kórházzá a működtetésében lévő debreceni Kenézy Gyula Kórházat - jelentette be Rácz Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.


Dátum: 2008-06-19 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:56:38.407724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett arra: a kórháznak úgy csökkentették jelentősen a finanszírozását, hogy az ellátási területe nem változott, sőt a traumatológiai ellátásban regionális, a gyermekpszichiátriában országos centrumként működik.

Rácz Róbert szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy birtokukban lévő levélben már elismerte, hogy hibásan állapították meg a Kenézy Kórházban a teljesítményvolumen-korlátot, amelynek módosítása indokolt, a valós igények alapján.

Elmondta azt is, hogy a megyei közgyűlés - Hajdú-Bihar megye és az észak-alföldi régió lakosságának biztonságos betegellátása, a gyógyuláshoz való egyenlő esély elvének érvényesüléséért -, pénteki ülésén előterjesztésben tárgyalja meg a kezdeményezést.

Az elnök a kezdeményezés egyhangú támogatására számít, ha azt elfogadják, Rácz Róbert felkéri Hajdú-Bihar valamennyi - fideszes és MSZP-s - országgyűlési képviselőjét, hogy közösen nyújtsák be a törvénymódosítási javaslatot.

Ónodi Szűcs Zoltán, a Kenézy Kórház Kft. ügyvezetője emlékeztetett rá, hogy a szülészet-nőgyógyászat aktív ágyszámát 130-ról 28-ra, a 220 belgyógyászati ágyszámot 100-ra, a 130 gyermekágyat 42-re csökkentették.

Hozzátette: jelenleg olyan a kórház teljesítményvolumen-korlátja, hogy a fele ágyszámon elérik a finanszírozás felső határát, vagyis az ágyak fele finanszírozás híján üres, miközben lenne ellátandó beteg. A sürgősségi osztályon 9 ágy van, amelyekre hétvégén 6 óra alatt elfoglalnak a betegek, a többi pácienst el kell küldeniük.

Az igazgató megemlítette azt is, hogy a 3 milliárd forintból megvalósított műtőrekonstrukció után három műtőn lakat van, mert azokat nem tudják finanszírozni.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: ha a 2003-as költségvetésüket indexálnák az infláció arányában, akkor most 15 milliárd lenne a kórház költségvetése, szemben a jelenlegi 8,5 milliárddal.

Kapcsolódó elemek