Nem tudták meghallgatni Verest
Határozatképtelenség miatt csütörtökön elmaradt az úgynevezett Advertum-ügyben meghallgatásra kijelölt összevont országgyűlési bizottság rendkívüli ülése, miután a szocialista képviselők nem jelentek meg.
Dátum: 2008-06-19 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:56:39.143765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága, valamint a sport- és turisztikai bizottság együttes ülésén Veres János (MSZP) pénzügyminisztert hallgatták volna meg az Advertum Kft. részére nyújtott kormányzati hitelgaranciáról. A miniszter helyett államtitkára, Keller László (MSZP) jelent meg.
A fideszes képviselők felháborítónak mondták, hogy a kormánypárti képviselők távollétükkel "bojkottálták" az ügy napirendre vételét, valamint azt, hogy bár korábban időpontot egyeztettek Veres János miniszterrel, ő nem jelent meg a testület előtt.
Halász János (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy a pénzügyminiszter meghallgatását azért kezdeményezték, mert a kormány olyan, 2,1 milliárd forint értékű garanciát adott egy magáncégnek, amelyből a cég országos médiahálózatot építhet.
Szijjártó Péter (Fidesz) szerint a szocialista képviselők azért bojkottálták az ülést, hogy megmentsék a pénzügyminisztert, illetve államtitkárát attól, hogy kínos kérdésekre választ kelljen adnia.
Keller László a mindössze negyedórás ülésen azt mondta: a pénzügyminiszterrel együtt készen állnak a kérdések megválaszolására.
Az államtitkár az ülést követően rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, ahol azt állította, hogy a kormányzati kezességvállalásra éppen a Fidesz-kormány egy 2001-es kezességvállalása miatt volt szükség. Mint mondta, a mostani kezességvállalással akarják visszaszerezni a pénzt.
Azokra az újságírói kérdésekre, a kormány kapott-e jelentést arról, hogy nemzetbiztonsági kockázatok merülhetnek fel az egyik érintett vállalkozóval kapcsolatban, az államtitkár azt közölte, nincs tudomása nemzetbiztonsági vizsgálatról
Az államtitkárt követően ugyancsak rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Halász János és Bánki Erik fideszes képviselő, akik bejelentették: a jövő hétre kezdeményezik mindkét bizottság összehívását. Mint mondták, egyebek mellett arra akarnak választ kapni: mire fordítja a magáncég a kormányzati kezességvállalással kapott 2,1 milliárd forintot?
Azt hangoztatták, egy ilyen jelentős kötelezettségvállalásról a parlament illetékes szakbizottságait a kormánynak tájékoztatni kell.
Az ellenzéki politikusok szerint már a szocialisták is elkerülhetetlennek tartják az előre hozott választásokat, ezért az országos médiahálózat az ő érdeküket szolgálná.
Május végén jelent meg az a kormányhatározat, mely szerint a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat a nyírségi székhelyű és működési területű Advertum Kft. A cég hitelből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig országos médiarendszer kiépítésére fordít, hogy a marketingjogokat így hasznosítsa.
Az ügyben érintett profi futballklubok a marketing- és reklámjogok átadásáról június első napjaiban tárgyaltak, ám egyezség egyelőre nem született. Az Advertum Kft. rendelkezik - saját közlése szerint - a Nyíregyháza és a Diósgyőr élvonalbeli labdarúgócsapatának marketing- és médiajogaival.