Titkosszolgálatok az illegális adatmentés körül?
Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) közleményében leszögezi: rendkívül aggasztó, hogy konkrét előkészületek történtek a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő In-Forrás Kht-nél a kimentett adatok tárolásához szükséges informatikai kapacitás megteremtésére. Leleplezése után az In-Forrás érvelése a titkosszolgálati gyakorlatban szokásoséhoz hasonlított.
Dátum: 2003-03-20 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:20.914317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) nem tartja elegendőnek, hogy László Csaba pénzügyminiszter - engedve az adatvédelmi biztos ajánlásának - hajlandó elrendelni az APEH-nál és más kormányzati szerveknél törvénysértő módon lemásolt adatok megsemmisítését. Ugyanakkor azonban nem hajlandó elismerni, hogy valóban jogellenes volt az adatok kimentése az informatikai rendszerek automatikusan működő ellenőrzése alól.
Az APÜSZ szerint rendkívül aggasztó, hogy konkrét előkészületek történtek a kimentett adatok tárolásához szükséges központi informatikai kapacitás megteremtésére, vagyis az elkülönített adatbázisok összekapcsolására, amit az adatvédelmi törvény a leghatározottabban tilt. Lelepleződött ugyanis, hogy a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő In-Forrás Kht. titokban 340 millió forintot költött erre.
Mint közismert, az ügy kipattanásakor az In-Forrás Kht. ügyvezető igazgatója napokig nem ért rá válaszolni az újságírók kérdéseire, mert úgymond "beteg nagymamáját kellett meglátogatnia Nógrád megyében", majd később azzal a kormányzati érveléssel szembesülhettünk, hogy az ügyvezető igazgató teljesen indokolatlanul és értelmetlenül saját felelősségére döntött a 340 millió forintba kerülő központi adattároló kapacitás megteremtéséről, aminek természetesen semmi köze nincs, és a jövőben sem lesz az egyébként is ártatlan adatmentésekhez.
Ilyen érvelés a titkosszolgálati gyakorlatban szokásos. Amikor ugyanis egy fedett akció lelepleződik, akkor a szolgálat mint testület kihátrál az akció mögül, és a hálózati személy a fedő foglalkozás színeiben kénytelen vállalni a felelősséget.
Éppen ezért az APÜSZ úgy véli, hogy a most megalakuló parlamenti vizsgálóbizottságnak érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy ebben a rejtélyes adatmásolási és adattárolási ügyben milyen szerepük lehetett a titkosszolgálatoknak, illetve, hogy az ötlet kidolgozásában vagy annak gyakorlati kivitelezésében részt vettek-e egykori, netán jelenleg is aktív hálózati személyek.
Szerdahelyi Szabolcs
az APÜSZ elnöke
OS - fidesz.hu