Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU végleg eltörli a Kuba elleni szankciókat

Az Európai Unió külügyminiszterei csütörtök este a Kuba elleni szankciók végleges eltörléséről döntöttek - jelentette be az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa, Benita Ferrero Waldner.


Dátum: 2008-06-20 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:56:45.273661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU 2003-ban, kubai ellenzékiek tömeges őrizetbe vétele után vezette be a szankciókat, közöttük a magas szintű látogatások korlátozását. A szankciókat 2005-ben már felfüggesztették. A végleges eltörlés célja, hogy további reformokra bátorítsa Raúl Castro kubai elnököt.

Ferrero-Waldner az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli üléséhez kapcsolódóan tartott miniszteri találkozót követően azt is kiemelte, hogy a szankciók feloldásával párhuzamosan arra sürgetik Havannát: helyezze szabadlábra a bebörtönzötteket, és fordítson nagyobb figyelmet az emberi jogok tiszteletben tartására. Kiemelten fontosnak tartja az EU azt is, hogy biztosítsák a humanitárius szervezetek dolgozóinak bejutását a kubai börtönökbe.

A külügyminiszteri döntés napokon belül életbe lép. Annak részeként azonban egy év múlva felülvizsgálják a helyzetet, és szükség esetén ismét bevezetnek büntetőintézkedéseket.

EU-miniszterek hangoztatták azt is, nincs szó arról, hogy az unió enyhítene az emberi jogokkal kapcsolatos elvárásain Havannával szemben, a határozat célja elsősorban annak jelzése, hogy az unió javuló kapcsolatokra törekszik.

Néhány tagország, mindenekelőtt Csehország, Dánia és Hollandia mindeddig ellenezték a szankciók eltörlését, mert úgy vélték, azzal az unió eszközt veszít el a nyomásgyakorlásra.

Az Egyesült Államok a kubai elnökváltás ellenére továbbra is tart fenn szankciókat a szigetországgal szemben. Brüsszelbe is eljutott hírek szerint a kubai ellenzék sem fogadta kitörő örömmel az uniós határozatot.

Kapcsolódó elemek