Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai népszavazást javasol a luxemburgi kormányfő

Az egész Európai Unióra kiterjedő népszavazást javasolt a luxemburgi miniszterelnök.


Dátum: 2008-06-22 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:57:09.970012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jean-Claude Juncker egy vasárnapi német lapinterjúban annak a nézetnek adott hangot, hogy a lisszaboni szerződés írországi elutasítása után "tiszta vizet kell önteni a pohárba". Szavai szerint az embereknek fel kell tenni a kérdést, vajon akarnak-e több Európát, vagy sem.

A tekintélyes uniós politikus, az euróövezethez tartozó országok csoportjának vezetője ezzel összefüggésben annak a meggyőződésnek adott hangot, hogy a polgárok 50 százaléka több Európát akar, míg 50 százalék azon a véleményen van, hogy már most is sok Európából. Szerinte az emberek korábban örültek annak, hogy eltűntek a határok, ma pedig sokan már visszakívánják azokat. A polgárokat nyíltan meg kell kérdezni arról, hogy a tagsággal járó előnyök fejében hajlandók-e lemondani bizonyos igényekről, illetve hatáskörökről - jelentette ki.

A luxemburgi kormányfő ugyanakkor a leghatározottabban állást foglalt a lisszaboni szerződés mellett. Meggyőződésének adott hangot, hogy a reformszerződés életbe lép, de a mikorral kapcsolatban nem kívánt jóslatokba bocsátkozni. "Ha a szerződés nem lép hatályba, az Európai Unió teljes mértékben működésképtelenné válik" - jelentette ki Juncker.

A miniszterelnök egyetértett Nicolas Sarkozy francia elnökkel és Angela Merkel német kancellárral abban, hogy az unió bővítése a nizzai szerződés alapján nem folytatható. "A nizzai szerződés már a jelenlegi 27 tagállam számára is komoly problémákat okoz" - hangoztatta Juncker, támogatva azt a nézetet, hogy a lisszaboni szerződés életbe lépéséig "bővítési stopra" van szükség. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a Törökországgal megkezdett csatlakozási tárgyalásokat mindenképp folytatni kell. "Az írországi elutasítás miatt nem szabad Ankarára csapni az ajtót" - jelentette ki Juncker.

A luxemburgi miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kialakult válság megoldásának kulcsa most elsősorban az írek kezében van. Írországra azonban nem szabad nyomást gyakorolni, így egy esetleges újabb népszavazást sem tanácsos kikényszeríteni - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek