Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Légiforgalmi körkép

A légitársaságok az iraki háború kitörésének hírére ritkították, időlegesen törölték, illetve bizonyos ideig felfüggesztették járataikat.


Dátum: 2003-03-20 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:22.108677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


KLM : Két ammani ( csütörtöki és pénteki ) járatot töröltek, de a március 19-én leállított telavivi járatok, amelyek napközben repülnek, csütörtökön beindulnak. Korábban a KLM enyhítette egyes közel-keleti célpontokat érintően az utasok járatváltásra (book-olásra) vonatkozó szabályait.

Swiss International Air Lines: Időlegesen leállították a kairói járatot, amely hetente hétszer közlekedik. További kilenc olyan járatról, amely a közel-keleti térséget érinti, a helyzet alakulása függvényében döntenek.

JAT: A jugoszláv légitársaság március 20-tól felfüggeszti damaszkuszi, bejruti, tel avivi és dubai járatát, de a kairói, a larnacai és a ciprusi járat menetrendszerűen közeledik.

Kuwait Airways: Március 23-tól függesztik fel a bejruti, damaszkuszi és ammani járatokat.

Cyprus Airways: Vasárnapig nem közlekednek gépeik az öbölmenti célpontokra.

A Singapur Airlines, a Cathay Pacific hongkongi légitársaság, a Korean Airlines is ritkította, illetve leállította egyes közel-keleti járatait. Az utasok számának visszaesésére hivatkozva egyes további nemzetközi, elsősorban amerikai járatok ritkítását is tervezik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek