Most kell igazán a segítség
Az IKSZ Szabolcs - Szatmár - Bereg megyei alapszervezetei a körzetükben élő meggytermelők kiszolgáltatottságára szeretnék felhívni a figyelmet.
Dátum: 2008-06-23 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:57:27.655734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ahogyan már az almatermesztők tönkretétele (lé alma kilójának felvásárlási ára 5 - 6 Ft) megtörtént, úgy félő, hogy a még megmaradt gyümölcstermesztők teljes ellehetetlenedése is bekövetkezhet. Miközben a piacokon 300 - 500 Ft között mozog a meggy kilójának az ára, úgy a termelők mindössze 50 - 60 Ft-ot kapnak kilójáért, amennyiért nem érdemes még a fát sem megközelíteni. A kereskedők kivárnak, hiszen az idő nekik dolgozik, ugyanis a változékony időjárás a minőség romlásához vezet.
Több gazda úgy számol, hogy a leszedés ára kilónként 70 Ft, így még a termelő fizet, hogy a meggyet eladhassa.
Lux Róbert piaci szakértő elmondása szerint legnagyobb konkurenciáinknál Lengyelországban és Szerbiában az időjárási viszontagságok miatt gyengébb termés várható, ezért az Unióban 15%-kal is kevesebb lehet a termés mennyisége, mint az elmúlt 3 év átlaga, így az alacsony felvásárlási árnak nincs piaci alapja.
Az IKSZ vidékért munkacsoportja ezért minél gyorsabb minisztériumi intézkedést sürget a meggytermelők megsegítésére és a kereskedők magas haszonéhségének letörésében.
Bese Gergő Péter
IKSZ vidékért munkacsoport vezetője