Martonyi János pert nyert Kende Péter ellen
Kende Péterék alaptalanul írták, hogy Martonyi hálózati személyként, beszervezés alapján írt jelentéseket.
Dátum: 2008-06-23 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:57:35.247741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Bíróság mai napon meghozott első fokú ítéletében megállapította, hogy dr. Kende Péter és az Élet és Irodalom hetilap kiadója, az Irodalom Kft. megsértette Dr. Martonyi János jó hírnevét. A bíróság az alpereseket a további jogsértéstől eltiltotta - tudatja közleményében a Fidesz Sajtóosztálya.
A dokumentum szerint a jó hírnév megsértését az alperesek - Kende Péter és az Irodalom Kft. - azzal követték el, hogy valós tényeket hamis színben tüntettek fel, amely szerint Dr. Martonyi János 1967-68-ban hálózati személyként, beszervezés alapján írt volna jelentéseket, illetve hogy 1968-at követően együttműködött volna az állambiztonsági szervekkel.
Mint írják, a Bíróság az alpereseket arra kötelezte, hogy saját költségükön adjanak elégtételt, és a jogsértés miatt fejezzék ki sajnálkozásukat.