Somogy Intercity: közös fellépést sürget Szita Károly
Közös fellépést kér a somogyi városok vezetőitől Szita Károly kaposvári polgármester a Somogy Intercity tervezett megszüntetése ellen - tájékoztatott Polgárdi Erika, a kaposvári önkormányzat sajtófelelőse.
Dátum: 2008-06-24 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:57:37.268480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kaposvár számára teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a gazdasági minisztérium 2009-re szóló elképzelése szerint alakított MÁV-menetrendben megszűnne a Kaposvárt is érintő IC-közlekedés a megyében - közölte a sajtófelelős. A Somogy Intercity járat megszüntetésével Kaposvár elveszítheti az egyetlen elfogadható vasúti kapcsolatát a fővárossal - tette hozzá Polgárdi Erika.
Mint kifejtette, a döntéssel a somogyi településeken élők többségének romlanak az esélyei, csorbulnak a munkához, egészségügyi ellátáshoz fűződő lehetőségei és jogai, s ebbe Kaposvár vezetése nem törődik bele. Ezért a jövő héten találkozót kezdeményez az érintett városok önkormányzataival, a megbeszélésen a közös fellépés lehetőségeit egyeztetik majd a települések vezetői.