Ne riogasson az MSZP!
Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetvezetője reagálásában a nyugdíjak kiegészítésére szólította fel a szocialistákat.
Dátum: 2008-06-24 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:57:37.835383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyakó István hétfőn elmondta: az MSZP nagyra értékeli a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal munkáját és fontosnak tartja a jelentésében szereplő figyelemreméltó megállapításokat. Nem vitatjuk javaslataik jobbító szándékát, ám az elsődleges célnak a jelenlegi nyugdíjasok védelmét tartjuk - jelentette ki az MSZP szóvivője.
Az MSZP ne riogassa a nyugdíjasokat olyannal, ami meg sem történt és soha nem is történik meg a polgári oldal részéről - mondta Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetvezetője reagálásában. Az ellenzéki képviselő kifejtette: ha a szocialisták támogatni akarják a nyugdíjasokat, akkor a 2007-ben bekövetkezett 3,8 százalékos reálérték-csökkenésből fakadó veszteséget fizessék vissza nekik. Emiatt 2009-re vonatkozóan a KDNP országgyűlési határozati javaslatot adott be, amelynek értelmében a kormányzat 30 ezer forintot fizetne vissza nekik egy összegben. Azt is szorgalmazza a KDNP, hogy az idén január 1-ig visszamenőleg havi 2500 forintot fizessenek a nyugdíjasoknak.
A július 1-től bekövetkező gázáremelés a valóságban félmillió nyugdíjasnak 15,4 százalékos emelést jelent majd, míg további közel másfél milliónak is meghaladja a 10 százalékos mértéket - közölte Soltész Miklós.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetvezetője szerint a szocialista pártnak be kell számolnia az országnak arról, miként következhetett be, hogy az élelmiszer-, energia- és gyógyszerárak, amelyek sokkal inkább sújtják a nyugdíjasokat, oly drasztikus mértékben nőttek. Arról is adjanak számot, hogy a várható drasztikus világpiaci árnövekedéssel szemben hogyan védik meg a nyugdíjasok és a családok érdekeit - mutatott rá Soltész Miklós.