Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debrecenből Brüsszelbe megy a villamos

Első körben a debreceni villamosfej-lesztésre, illetve a Közép-Duna vidékének hulladékgazdálkodására szánt uniós támogatásokról mondhatják ki a végső szót a brüsszeli döntéshozók. Debrecen már a múlt évben készen állt a pályázat benyújtására.


Dátum: 2008-06-24 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:57:46.694430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy évvel ezelőtt fogadták el az Új Magyarország fejlesztési tervet Brüsszelben. Az eltelt időszakban a kormány egyetlenegy nagyprojektet sem küldött ki az Európai Bizottság illetékeseihez. Most úgy tűnik azonban, hogy napokon belül eljön a pillanat. Első körben a debreceni villamoshálózat továbbépítésére, valamint a Közép-Duna vidéke hulladékgazdálkodásának fejlesztésére szánt uniós támogatásokról dönthetnek Brüsszelben. Az előbbire 15,7, az utóbbira 7,7 milliárd forintot szeretnének lehívni a közösségi kasszából.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szerint a projektek előkészítésekor folyamatos volt a párbeszéd Brüsszel és Budapest között. Ezért gyakorlatilag kizárható, hogy a bizottság változtat a remélt támogatások összegén. Egy biztos: a döntéshozóknak hatvan napjuk lesz arra, hogy áldásukat adják a tervekre. "Korábban arra számítottunk, hogy a kormány még 2007-ben elküldi az unió illetékeseihez a pályázatunkat, amelynek összeállítását hároméves munka előzte meg" - mondta lapunknak Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági ügyeiért felelős alpolgármestere. A közlekedésfejlesztési kiírások azonban december 20-án jelentek meg, így a város csak az év végén tudta beadni a dokumentumokat. Pajna Zoltán szerint így a tervezettnél hat-hét hónappal később, 2010 decemberére készülhet el az új villamosvonal, amely két lakótelepet köt majd össze a belvárossal. A hetvenezer ember közlekedését érintő beruházás összköltsége 17,7 milliárd forint. Ez az összeg nemcsak a 7,8 kilométeres pálya megépítését, hanem egy remíz felhúzását és 18 villamosszerelvény beszerzését is fedezi. Az NFÜ szerint hazánk nem maradt le a nagyprojektek pályázatainak kiküldésével. Eddig a huszonhét tagállamból hét előzött meg minket. Az ígéretek szerint a kormány a következő hetekben további tervezetek "postázásáról" dönt. Hogy ezek melyek lesznek, azt még nem tudni. A sorban ott van a budapesti 4-es metró is, akárcsak a másik negyven beruházás.

Nagyprojektnek egyébként azok a fejlesztések minősülnek, amelyeknek a költsége meghaladja környezetvédelmi beruházások esetében a 25 millió eurós, illetve infrastrukturális beruházások esetében az ötvenmillió eurós értékhatárt.

Kapcsolódó elemek