Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányszóvivő.hu: a Birodalom visszavág


Dátum: 2008-06-24 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:57:57.727462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Magyarországon nem sok ilyen szintű honlap van"

A kezdeti deffenzíva után támadásba mentek át a kormanyszovivo.hu hívei. Először Budai Bernadett igazított el mindenkit a június 19-ei kormányszóvivői tájékoztatón a honlapot illetően (...):

"Én magam természetesen nem ismerek minden tételt, ami a kormanyszovivo.hu beszerzéséhez kellett. Ugye itt nagyon sok szerverről volt szó, hardver, szoftver részét is be kellett szerezni ennek a portálnak. Egyébként, hadd oszlassak, ha már itt tartunk, egy félreértést el, mégpedig azt, hogy nem pusztán két honlapról van szó, hanem itt egy rendszerfejlesztésről van szó, egy nagyon jelentős rendszerfejlesztésről van szó. Nem pusztán az a két honlap, ami bejön egy kattintásra, ha azt nagyon alaposan tanulmányozzák, és remélem, hogy ahogy előrehaladunk az időben, egyre alaposabban lehet tanulmányozni, akkor azt látják, hogy ez egy nagyon jelentős, azt gondolom, hogy Magyarországon talán nincs is, vagy legalábbis nem sok ilyen szintű honlap van, vagy ilyen szintű rendszer, informatikai rendszer van. Azért mondom, hogy remélem, ahogy az időben előrehaladunk, mert természetes, hogy az adatok feltöltése, a tartalom feltöltése az folyamatosan működik. Szerintem az önök honlapja, vagy bármely más honlap is úgy kezd el működni, hogy kell egy-két hét, esetleg egy hónap, míg beáll rendes működésében ez a rendszer. Ezt meg kell várni, folyamatos a feltöltés, és egyre bőségesebb tartalom áll majd az önök rendelkezésére elsősorban, de minden állampolgár rendelkezésére." (...)

A csodafegyver

"Ha bármilyen krízishelyzet következik be az országban, ez az egyetlen eszköz a kormány kezében, melyen keresztül azonnal kommunikálni tud úgy, hogy az bárki számára elérhető lehet."

Kríziskommunikáció, az kell, az trendi, a tréningen is mondták. Ha felrobban Paks, vagy a Kurucinfó szerkesztősége statáriumot vezet be a fővárosban, a kormanyszovivo.hu akkor is zavartalanul kommunikálhatja a bársonyos reformok legújabb vívmányait.

Kapcsolódó elemek