Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elgáncsolták a fővárosban Fodor Gábor emberét a szocialisták

A szabad demokrata pártelnök közeli ismerősének, a fővárosi gyógyfürdő vállalat igazgatójának tettek keresztbe a szocialisták. Ferenci Tibort arra kötelezte a főváros gazdasági bizottsága, vonja vissza a csaknem nyolcmilliárd forint értékű pályázatokat.


Dátum: 2008-06-25 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:05.866760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hét végéig lehetett volna jelentkezni a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) pályázataira, amelyeket korábban nem hagyott jóvá a tulajdonosi jogokat gyakorló főváros gazdasági bizottsága. A testület tegnapi ülésén Hutiray Gyula (Fidesz) javaslatára úgy döntött, hogy azonnal vissza kell vonni a kiírásokat.

Az ellenzékkel együtt a szocialista képviselők is támogatták a fővárosi cégek történetében ritka szigorú határozatot, míg a liberálisok nemmel szavaztak. Sőt Andó Sándor (MSZP) javaslatára arra is kötelezték a menedzsmentet, ha ismét pályáztat, a felhívások szövegét még a kiírás előtt egyeztesse a szakbizottsággal, erre ugyanis nem adtak lehetőséget a BGYH döntéshozói. A vezetők olyannyira siettek a közzététellel, hogy azt az egy hetet sem akarták kivárni, amíg a gazdasági bizottság ülésén napirendre kerül a cég üzleti terve, s a képviselők megismerhetik a pályázatokat.

A leállító határozat szavazásában nem vett részt Somlyódy Csaba, a bizottság szocialista elnöke, a napirendi pont tárgyalása kezdetén sértődötten, szó nélkül kivonult, nem volt hajlandó vezetni az ülést. Magatartása annyiban érthető, hogy a BGYH felügyelőbizottságának elnöki tisztét is betölti, márpedig ez a testület - az igazgatótanácshoz hasonlóan - nem támogatta a pályázatok leállítását.

A BGYH kudarca legkellemetlenebbül Ferenci Tibort érinti. (Egy évvel ezelőtti vezérigazgatói kinevezésében, városházi forrásaink szerint, nagy szerepe volt a Fodor Gáborral ápolt kitűnő kapcsolatának.) Láthatóan sokkolta a döntés, tanácstalanul kérdezte a bizottságot, hogy akkor most mi legyen a kiszervezéssel. A múlt heti bizottsági ülésen még azon csodálkozott, hogy miért kellett volna ezeket a pályázatokat a tulajdonos főváros elé vinni.

Pedig már csak az értékhatár miatt is felvetődhetett volna ez a szándék, hiszen a szerződéseket öt évre előre kötötték volna. A megpályáztatott feladatokra évi másfél milliárd forintot költ a társaság, vagyis a tender összértéke elérhette volna a nyolcmilliárd forintot. A BGYH a fürdők üzemeltetését, a karbantartást, a mosatást, a takarítást és az őrzés-védést is egy kézbe adta volna dolgozóinak kiszervezésével vagy külső vállalkozó megbízásával.

Kapcsolódó elemek