Költőtalálkozó Fonyódon
A XXIII. Fonyódi Helikon című költőtalálkozót pénteken rendezik meg a balatoni városban. Simon Ottó szervező elmondta: a találkozó résztvevőinek sorában van Bertók László, Czigány György és Nagy Gáspár. A rendezvényen Fodor Andrásra, a Fonyódhoz kötődő, néhány éve elhunyt Kossuth-díjas íróra emlékezve felolvasást tartanak műveiből.
Dátum: 2003-03-20 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:25.542018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első fonyódi költőtalálkozót Fodor András és Simon Ottó kezdeményezésére 1981-ben rendezték meg.
- Az 1980-as évek elején Csoóri Sándor csak itt mondhatta el szabadon a verseit. 1985-től kezdve itt, a Fonyódi Helikonon találkoztak az irodalmi folyóiratok főszerkesztői és irodalmárok, politikusok. Az első előadást Vekerdi László tartotta Vidéki Magyarország címmel. Itt vált szállóigévé a Forrás akkori főszerkesztőjének, Hatvani Dánielnek a mondása: "Szabad országban, szabad író azt ír, amit szabad" - emlékezett Simon Ottó.
A somogyi kisvárosban jelenik meg a Fonyódi Helikon című antológia, amelyből eddig 19 kötetet adott ki a helyi könyvtár.
Az antológia-sorozatban egyebek között emlékszám értékeli Fodor András és Illyés Gyula munkásságát, s külön kötetet adtak ki 2001-ben a Kaposvárott élő, de a balatoni tájhoz szorosan kötődő Takáts Gyula 90. születésnapjára.
MTI - fidesz.hu