Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a sok száz milliós címzett támogatás Kalocsán

Magánfőiskoláé lett a közpénzen felújított kalocsai művelődési központ.


Dátum: 2008-06-26 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:21.047311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csaknem egymilliárd forintból szépül a kalocsai Művelődési Központ és Klubház épületegyüttese, a címzett támogatásból megvalósuló beruházás kivitelezése a végéhez közeledik.

A dolog érdekessége azonban, hogy az épületegyüttes nagyobbik részében, a főépületben ma már a többségi magántulajdonban levő Tomori Pál Főiskola működik, és semmi jel nem utal arra, hogy a művelődési központ funkciói valaha is visszatelepülnének a Szent István király út 2-4. szám alá. Ez azonban sértheti a címzett és céltámogatásokról szóló törvényt, bár az Önkormányzati Minisztérium ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta.

Kapcsolódó elemek