ÁSZ: sikeres volt a Postabank konszolidáció
Egyértelműen sikeres volt a Postabank 1998-as konszolidációja, a pénzintézetnél helyreállt a megbízható működés- olvasható a Világgazdaság birtokába került legújabb Állami Számvevőszéki jelentés munkaanyagában. A szocialista és szabaddemokrata politikusok által hangoztatott KEHI jelentéstervezet, ezzel szemben álló hamis állításai nyilvánvalóan Princz Gábor tisztára mosását célozták.
Dátum: 2003-03-20 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:26.143004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eredményességben a belső intézkedések mellett döntő szerepe volt az alkalmazott konszolidációs technikáknak- olvasható az ÁSZ munkaanyagában. Az 1998-as konszolidációt követően a bizalom helyreállítását tekintette legfontosabb feladatának a bank új vezetése, ezért az 1999-2001. évekre szóló üzleti stratégiában minden intézkedést ennek rendelt alá. A jelentés szerint ezt követően az új üzleti filozófiájának középpontjában a jövedelmezőség állt, hosszabb távon a hitelezési tevékenység fokozása, az aktivitás növelése szerepelt célkitűzésként. A számvevőszék megállapítása szerint az egyes évekre kialakított üzleti tervek az elfogadott célok elérését szolgálták, a tervezett növekedés az aktuális stratégiákkal összhangban volt.
A pénzintézet igazgatóságának működése a konszolidációt követően az új vezetés alatt rendezetté, áttekinthetővé, a dokumentáltság szempontjából megfelelővé vált - áll a jelentésben. Az igazgatáság által ténylegesen elvégzett munka az 1999-2001 közötti időszakban meghaladta a munkatervben rögzítetteket - foglalja össze a számvevőszék vizsgálata.
Keller László akkor hozta nyilvánosságra a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal(KEHI) jelentéstervezetét a Postabank működéséről, amikor az APEH adatmentési botrányról az adatvédelmi ombudsman kijelentette: törvényellenes.
Világgazdaság - fidesz.hu