Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét meghiúsult a Schöpf-Merei kht. végelszámolása

Ezúttal 33 MSZP-SZDSZ-képviselő támogatta, ugyanennyi ellenzéki pedig elutasította a javaslatot. Szalkai István (MSZP) lekéste a szavazást. Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa hosszasan sorolta a korábban már többször ismertetett érveket amellett, hogy ismét meg kellene nyitni a kórházat. A politikus szerint ez ügyben semmi másról nincs szó, mint "közönséges ingatlanbizniszről". Havas Szófia, az MSZP szakpolitikusa szerint már nincs arra lehetőség, hogy ismét megnyissák a kórházat. Leszögezte azt is, hogy az intézmény működése során semmi olyan feladatot nem látott el, amelyet más kórházak ne tudnának elvégezni. Hozzátette, hogy a már megszűnt kórház feladatai más intézményekhez kerültek. Havas Szófia elmondta azt is, hogy - az érvényes közgyűlési döntésnek megfelelően - ha be kell zárni egy intézményt, az ebből származó pénzt az egészségügy fejlesztésre költik.


Dátum: 2008-06-26 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:32.560503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezúttal 33 MSZP-SZDSZ-képviselő támogatta, ugyanennyi ellenzéki pedig elutasította a javaslatot. Szalkai István (MSZP) lekéste a szavazást.

Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa hosszasan sorolta a korábban már többször ismertetett érveket amellett, hogy ismét meg kellene nyitni a kórházat. A politikus szerint ez ügyben semmi másról nincs szó, mint "közönséges ingatlanbizniszről".

Havas Szófia, az MSZP szakpolitikusa szerint már nincs arra lehetőség, hogy ismét megnyissák a kórházat. Leszögezte azt is, hogy az intézmény működése során semmi olyan feladatot nem látott el, amelyet más kórházak ne tudnának elvégezni. Hozzátette, hogy a már megszűnt kórház feladatai más intézményekhez kerültek. Havas Szófia elmondta azt is, hogy - az érvényes közgyűlési döntésnek megfelelően - ha be kell zárni egy intézményt, az ebből származó pénzt az egészségügy fejlesztésre költik.

Kapcsolódó elemek