Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem titkolhatók el a kormányszovivo.hu adatai

Szabó Máté ombudsman álláspontja szerint a kormanyszovivo.hu portál kialakításával kapcsolatos összes lényeges információ nyilvános, nem titkolható el.


Dátum: 2008-06-27 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:34.647022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz írásban kér választ Kiss Péter kancellárminisztertől a kormányszóvivő.hu portál elkészítésének körülményeiről; a párt helyettes szóvivője azt is közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesz minden jogi eszközt felhasznál, hogy kiderítse, miért kerül 200 millió forintba ennek a honlapnak az elkészítése és üzemeltetése. A kormányszóvivő választ ígért a fideszes politikus kérdéseire, a kancelláriaminiszter sajtótitkársága pedig úgy reagált, hogy Kiss Péter nem illetékes az ügyben. Az ombudsman szerint a portál kialakításával kapcsolatos összes lényeges információ nyilvános, nem titkolható el.

A Fidesz - egyebek mellett - azt kérdezi Kiss Péter minisztertől, hogy ki döntött arról, hogy 200 millió forintot fordítsanak egy internetes oldal elkészítésére; kiktől kértek árajánlatot, és kik, milyen összegben tettek ajánlatot; tételesen felsorolva milyen költségeket takar a 200 millió forint, illetve kik kaptak megbízást a 200 millió forint terhére - mondta Cser-Palkovics András Budapesten. Hozzátette: a válaszok áttekintése után döntenek arról, tesznek-e, s ha igen, milyen jogi lépéseket.

Hozzátette: tudni szeretnék Kiss Péter álláspontját arról, miként fordulhatott elő, hogy a honlap hosszú napokon keresztül használhatatlan volt.

"Nem gondolja miniszter úr vállalhatatlannak a 200 millió forint kidobását azok után, hogy valakik az interneten 0 forint + áfa költséggel hozták létre az alternatív kormányszóvivői honlapot?" - olvasható Cser-Palkovics András levelében, amelyet csütörtökön küld meg Kiss Péternek.

Közölte: az interneten megtalálták a kormányszóvivő.hu "ikerpárját", aminek az elkészítése - a készítők által a honlapon közzétett információ szerint - nulla forintba került. A politikus közölte: összevetette a két oldalt, és megállapította, hogy tartalmukban azonosak, és valószínűleg technikailag is hasonlóak.

Kérdésre válaszolva közölte: nem tudja, kik készítették ezt a honlapot, de az elkészítés költségeiről megtalálható információban nem kételkedik.

Cser-Palkovics András szerint ez az oldal is bizonyítja, indokolatlanul magas az összeg, amiért a kormány elkészíttette a kormányszovivo.hu oldalt.

Szabó Máté ombudsman álláspontja szerint a kormanyszovivo.hu portál kialakításával kapcsolatos összes lényeges információ nyilvános, nem titkolható el - olvasható az Országgyűlési Biztos Hivatalának csütörtöki közleményében.

A kommüniké kitér arra, hogy az adatvédelmi törvény valamennyi állami szerv számára előírja, hogy a feladatköréhez tartozó ügyekben köteles elősegíteni a közvélemény gyors és pontos tájékoztatását.

Hozzáteszi: hozzáférhetővé kell tenni különösen a költségvetésre, az állami vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erről kötött szerződésekre vonatkozó összes közérdekű adatot. Ebből következik - olvasható a közleményben -, hogy nyilvánosak a közpénzekből felállított új internetes oldal létrehozására, működtetésére kötött szerződések, számlák, a győztes pályázatok különféle tartalmi vonatkozásai, beadóiknak személye, illetve szervezeti formája is.

Szabó Máté emlékeztet arra, hogy a közérdekű adatok kiadására a törvény az állami szerveknek 15 napos határidőt szab. Mint írja, a nyilvánosság alól csak a törvényben meghatározott üzleti titkok, a banktitok, a szerzői jogi védelem alá eső dokumentumok és a törvény alapján védendő személyes adatok jelenthetnek kivételt.

A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter sajtótitkársága közleményében arról tájékoztatta Cser-Palkovics Andrást, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát a miniszterelnök által kijelölt kabinetfőnök irányítja, és ide tartozik a kormányszóvivői iroda is. A kommüniké szerint a kancelláriaminiszternek a képviselő által feltett kérdésre hatásköre nincsen.

Budai Bernadett kormányszóvivő a kormanyszovivo.hu oldalon közvetített reagálásában azt mondta: Cser-Palkovics András törvényes határidőn belül megkapja a választ a kancelláriaminisztertől. A szóvivő szerint a fideszes politikus is meggyőződhet arról, hogy nem pusztán egy honlapról van szó, hanem egy komplett informatikai rendszer fejlesztéséről.

Kapcsolódó elemek