A borsodi önkormányzat nem kéri a nemzetbiztonság segítségét
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat nem kíván nemzetbiztonsági védelmére megállapodást kötni a nemzetbiztonsági szolgálattal; erről csütörtöki ülésén döntött a megyei közgyűlés.
Dátum: 2008-06-27 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:35.541750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ódor Ferenc (Fidesz) közgyűlési elnök előterjesztése alapján többségi szavazással határozott a megyei közgyűlés arról, hogy a kormányhatározat nyomán felajánlott együttműködési megállapodást nem kívánja megkötni a nemzetbiztonsági szolgálattal.
Kormos Dénes, az ellenzékben lévő MSZP frakcióvezetője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kormányrendeletet sokan félreértelmezik, szó sincs arról, hogy kötelező lenne a nemzetbiztonság szolgáltatásának igénylése, ugyanakkor nem lenne baj, ha bizonyos eljárásoknál ezt a megyei önkormányzat igénybe
venné.
Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter a parlamentben ezzel kapcsolatban korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetbiztonsági védelem semmilyen többletjogosítványt vagy felhatalmazást nem ad, célja a segítségnyújtás annak érdekében, hogy időben észleljék a törvénytelenség szándékát.