Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky megint félretájékoztat!

Óbuda mindig is támogatta az M0-s autóút észak-budai szakaszának megépítését - mondta Tarlós István pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-06-27 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:43.255736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Demszky megint félretájékoztat! (Tarlós István)

Demszky Gábor június 20-án egy sajtótájékoztatón az M0-ás építésével kapcsolatban bírálta "a Fidesz független frakcióvezetőjét", akinek szerinte - mint a III. kerület korábbi polgármesterének - súlyos felelőssége van abban, hogy az elmúlt évtizedben nem született megállapodás a körgyűrű nyomvonaláról. Tarlós István számos dokumentum bemutatásával igazolta: a III. kerület mindig is azon az állásponton volt, hogy meg kell épülnie az autóút északi szakaszának.

A frakcióvezető emlékeztetett: a körgyűrű megépülésének támogatása mellett Óbuda önkormányzata már 1997-ben arról hozott határozati javaslatot, hogy elutasítják az M0-ás nyomvonalának a III. kerület közigazgatási határán belüli megépítését. Ugyanakkor igényelték északabbra, "a közigazgatási határon túlra történő áthelyezését". Tarlós István kifejtette: 2007 elején az óbudai képviselő-testület egységesen elfogadta, hogy végig alagútban vezessen az M0-ás 10-es és 11-es főút közti szakaszának a nyomvonala, ám - mint mondta - "a fővárostól erre azóta sem reagált senki".

Demszky Gábor nyilatkozatai az M0-ással kapcsolatban azért is zavarosak, mert az autóút építése egy állami beruházás, nem tartozik a főváros hatáskörébe - tette hozzá. A frakcióvezető szólt a Bogdáni úti buszvégállomással kapcsolatos területcsere ügyéről is, amely cserével a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön biztosította, hogy a buszpályaudvar a helyén maradhasson. Nem vagyunk semmiféle igazságos megoldás ellen, ha a körülmények tisztázottak lennének, de jelenleg nem azok; nem kaptunk választ ugyanis arra, hogy miként került ki a főváros tulajdonából ez a terület, és hogyan került luxemburgi tulajdonba - mondta Tarlós István.

Mint mondta, a két terület közti beépíthetőségbeli különbségek tovább növelik az amúgy is jelentős értékaránytalanságot. Az ellenzék a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén úgy vélekedett, hogy a buszpályaudvari ügylettel kapcsolatban 100 milliós, de akár félmilliárd forintos vagyonvesztés is érheti a fővárost. A szocialista politikusok ezt cáfolták.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4452, 'source_type': 'media', 'source_id': 1879, 'target_type': 'article', 'target_id': 81454, 'relation_type': 'describes'}