Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még mindig megoldatlanok a szociális gondok

A szocialisták már a sokadik válságtanácskozáson vannak túl, a fontos kérdéseket azonban most sem érintették, s nem kerültek közelebb a problémák megoldásához sem - jelentette ki Soltész Miklós pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-06-27 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:43.569079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Még mindig megoldatlanok a szociális gondok (Soltész Miklós)

Soltész Miklós tájékoztatott arról is, hogy a kormány még mindig nem adott választ a GYES és GYED átalakításának módjára vonatkozó fideszes kérdésekre. Az a probléma - mutatott rá a képviselő -, hogy amikor Gyurcsány Ferenc reformról beszél, akkor az a gyakorlatban rendszerint elvonást és megszorítást eredményez.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: a közeljövőben szűkíteni fogják az adókedvezményeket, holott egyre többen várják el a kormánytól azt, hogy a mostaninál családbarátabb adózást vezessen be. A kormányfő által bejelentett változtatás azonban egyáltalán nem ebbe az irányba mutat - szögezte le a honatya.

Amikor Gyurcsány Ferenc problémákat vet fel, akkor rendszerint nem az egész társadalmat érintő súlyos gondokról, hanem kisebb csoportok marginális problémáiról beszél - mondta Soltész Miklós, majd hozzáfűzte: így nem lehet a szociális kérdéseket rendezni, s nem lehet egy országot kormányozni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1091, 'source_type': 'media', 'source_id': 1880, 'target_type': 'article', 'target_id': 81455, 'relation_type': 'describes'}