Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A távfűtés áfájának csökkentését kezdeményezi Tatabánya

A tatabányai közgyűlés a napokban - a Fidesz - frakció javaslatára - egyhangú igen szavazással úgy döntött, hogy él a törvény biztosította felterjesztési jogával és kezdeményezi a kormánynál a távfűtésre megállapított 20 százalékos áfa 5 százalékra való csökkentését - tájékoztatott Bencsik János.


Dátum: 2008-06-27 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:44.187735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester elmondta: a képviselőcsoport úgy látja, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának eredményeként a fizetések és a nyugdíjak reálértéke csökkent, ezzel szemben a gáz- és a távhő ára folyamatosan emelkedett.

Tatabányán harmincezer háztartásából huszonkétezerben van távfűtés, amelynek költségei az egyik legjelentősebb kiadást jelentik a családi költségvetésben - ismertette. Felhívta a figyelmet arra, hogy a város kezdeményezése az ország sok településén, elsősorban a lakótelepen távfűtéses lakásokban élőknek nyújthat segítséget.

Emlékeztetett arra is, hogy társadalmi hasznossága miatt több Európai Uniós ország támogatja kedvezményes Áfa-kulcs alkalmazásával. Egyebek mellett ezért is javasolja a város a távfűtés áfájának 15 százalékos csökkentését - fogalmazott Bencsik János.

Kapcsolódó elemek