Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajban vannak a meggytermelők

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nagy bajban vannak az idén Magyarországon a meggytermelők, mivel a feldolgozók az általuk termelt gyümölcsöt csak az önköltség feléért kívánják átvenni tőlük - hangoztatta Jakab István, a Magosz elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2008-06-27 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:45.386521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdálkodói érdekképviselet vezetője jelezte, hogy szerinte az a módszer, amit a feldolgozók a termelőkkel szemben jelenleg alkalmaznak, nem nevezhető másnak, mint "maffiamódszernek". A feldolgozók ugyanis most szeretnének "elégtételt venni" a termelőkön a múlt évi magas meggyárak miatt. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a múlt évben a gyümölcsösöket igen jelentős fagykár érte, és ezért magasak voltak az átvételi árak.

Most annak ellenére kínálnak kevesebbet a meggyért, hogy Magyarországon közepes terméssel lehet számolni, viszont Európa nagy részén mintegy 30 százalékkal, de van olyan ország, térség, ahol ennél is többel csökkent az átlagos meggytermés kilátása.

A Magosz a termelők védelmében a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) kíván fordulni kartell gyanúja miatt. Emellett a termékpálya bizottság jövő szerdai ülésén tárgyalni kíván a termelők szempontjából tarthatatlan helyzetről, és ezen a fórumon szeretne megoldást találni a problémákra.

Emellett a termelők vizsgálják azt is, hogy miként értékesíthetnének közvetlenül azokban a térségekben Európában, ahol hiány van a meggyből. Továbbá Jakab István véleménye az, hogy mindenképpen a termelői összefogást kell erősíteni, és meg kell oldani a meggy úgynevezett elsődleges feldolgozását a termelőknek annak érdekében, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a feldolgozók kénye-kedvének.

Emellett tovább folyik az úgynevezett direkt értékesítési akciói, amelynek során a termelők közvetlenül adják el a gyümölcsöt a vevőknek - tette mindehhez hozzá Konrád Istvánné, a Magosz Gazdaasszony Tagozatának elnöke.

Az MTI kérdésére válaszolva a Magosz elnöke elmondta: a múlt évben mintegy 45 ezer tonna meggy termett, az idei várható meggytermés mintegy 58-60 ezer tonna lehet. Az önköltség 90-120 forint között van, a meggytermelőknek 40-80 forint közötti árat ajánlanak a feldolgozók. A legmagasabb árat a kézzel szedett meggyért kínálják.

Kapcsolódó elemek