A légitársaságok széndioxid-kibocsátását is korlátozza az EU
Az EU tagországai - az EU parlamentjének támogatásával - előzetesen jóváhagyták, hogy a légitársaságoknak is részt kell venniük az uniónak a széndioxid-kibocsátási jogokkal folyó kereskedelmében, 2012-től.
Dátum: 2008-06-27 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:58:47.236566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A légitársaságok jelezték egyet nem értésüket, nem azért,mert előbb 3, majd 2013-tól már 5 százalékkal kell mérsékelniük CO2-kibocsátásukat, hanem mert a szennyezési jog "megszerzéséért" akár 15 százalékos többletköltséget is kell vállalniuk, azaz nemzetközi téren az uniós társaságok versenyképessége jelentősen romolhat.
A légitársaságok arra is hivatkoztak a CO2-kibocsátási rendszer elleni tiltakozásukkor, hogy az uniós légszennyezésből együttvéve körülbelül 3 százalékkal veszik ki részüket.