Ki védi meg a családokat?
A Fidesz a jövő héten az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának rendkívüli ülését kezdeményezi, hogy kiderüljön, miért hazánkban növekedtek a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak - jelentette be Font Sándor vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-06-29 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:01.265589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány tehetetlenségének következtében az uniós országok közül nálunk emelkedtek a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak, ráadásul Dánia után Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerek ÁFA-ja - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus. A képviselő elmondta: 13,5 százalékos az átlagos élelmiszer-áremelkedés, az alapvető élelmiszereknél magasabb 20-40 százalékos, és a húskészítmények ára is rövidesen nőni fog. Az áremelések kapcsán Font Sándor megjegyezte, hogy tavaly 5 százalékkal csökkentek a reálbérek, és 3,8 százalékkal a reálnyugdíjak. A képviselő ismertetett még egy szomorú adatot: Magyarországon az emberek átlagjövedelmük 27 százalékát fordítják élelmiszerre, ami kiugróan magas az uniós 10 százalékhoz képest.
A magyar embereket meg kell védeni Európa legnagyobb élelmiszer drágulásától, de a jelenlegi kormány alkalmatlanságával, Gyurcsány Ferenc davosi nyilatkozatával még hozzá is járult a válságos helyzethez - szögezte le Font Sándor.
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke felfoghatatlannak nevezte, hogy az élelmiszerek ára az utóbbi időben 13,5 százalékkal emelkedett, ám a gazdáktól átvett alapanyagok ára csupán 8,5 százalékkal. Mi okozhatta ezt a komoly élelmiszer-áremelkedést, azt, hogy a végtermékek ára sokkal magasabb mértékben emelkedett, mint az alapanyagok ára? - tette fel a kérdést. Font Sándor bejelentette: a Fidesz a jövő hétre az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának rendkívüli ülését kezdeményezi, hogy kiderüljön, kik járnak jól ebben a drámai mértékű áremelkedésben, és a kormány miért nem tett semmit az árdrágulás megakadályozására.
A fideszes képviselő a sajtótájékoztatón élelmiszerek két csoportjával szemléltette, hogy a statisztikai adatok alapján 2002-ben és 2008-ban mennyi alapvető termék vásárolható 3000 forintból. Példaként említette, hogy a kenyeret, olajat, tejet, narancsot, marhahúst, párizsit, tojást, krumplit, sajtot és káposztát tartalmazó fogyasztói kosárban 2002-ben még 1,6 kilogramm kenyér, 1,4 liter tej, továbbá 70 deka narancs, 1,1 kilogramm marharostélyos kerülhetett, de ugyanezekből az árukból 2008-ban már csak 1 kg kenyeret, egy liter tejet, 0,5 kg narancsot, és 0,75 kilo marhahúst lehetett a kosárba tenni.