Robertson: a NATO megvédi Törökországot
A NATO védelmi tervező bizottsága - amelyben Franciaország nem vesz részt - csütörtök reggeli ülésén Brüsszelben elhatározta, hogy megerősíti a Törökországba vezényelt szövetségi erők készültségét és módosította esetleges bevetésének szabályait.
Dátum: 2003-03-20 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:28.271820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lord Robertson NATO-főtitkár csütörtökön sajtónyilatkozatban tette ezt a bejelentést, emlékeztetve, hogy a szövetség védelmi céllal telepített különböző haditechnikát Törökországba, amelyek minden körülmények között teljesíteni tudják feladataikat. E telepítés célja elrettenteni a szomszédos Irakot bármely támadástól, de ha a következő időszakban mégis támadás érné a szövetség tagját, Törökországot, szövetségesei a washingtoni szerződés előírásainak megfelelően teljesítik vele szemben kollektív védelmi kötelezettségüket.
Az állandó tanács ülésén az amerikai és brit képviselők tájékoztatást adtak szövetségeseiknek az Irak ellen megindított támadásról. A tanács egyetértett azzal, hogy folytatják a rendszeres konzultációkat ezekről a hadműveletekről, amelyekben egyes szövetségesek vesznek részt. A NATO ezzel továbbra is a transzatlanti biztonsági konzultáció lényeges fóruma marad. A főtitkár nyilatkozata utalt arra, hogy a Szaddám Huszein iraki elnök rendszere elleni hadműveletet elindító koalícióban számos szövetséges és partner ország vesz részt. A NATO testületeiben ugyanakkor megkezdték a tanácskozást a konfliktus lezárulása utáni humanitárius és egyéb teendőkről, amelyeknek a szövetségesek a legnagyobb fontosságot tulajdonítják.
A főtitkár azzal fejezte be, hogy e nehéz napokban sokat gondol a koalíciós csapatokra, az iraki népre és azt várja, hogy a konfliktus minél hamarabb véget érjen.
MTI - fidesz.hu