Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU nem ismeri el a zimbabwei elnökválasztás eredményét

Az Európai Unió hétfőn - korábban is hangoztatott álláspontját megerősítve - leszögezte, hogy nem ismeri el a zimbabwei elnökválasztás eredményét.


Dátum: 2008-06-30 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:17.271062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Louis Michel, az Európai Bizottság tagja közleményben állapította meg: lehetetlenség legitimálni a pénteken tartott második választási forduló eredményét, hiszen az az adott körülmények között nem volt más, mint a hatalom megragadása. A fordulót hatalmas többséggel "nyerte meg" Robert Mugabe elnök - azzal a szépséghibával, hogy ő volt az egyedüli induló, mert az ellenzéki jelölt a kampányidőszakban a kormányerők részéről tapasztalt tömeges erőszak és megfélemlítés miatt visszalépett.

Michel felkérte az Afrikai Uniót, hogy találjon politikai megoldást a válságra. E törekvéshez az EU nevében teljes támogatást ígért.

Kapcsolódó elemek