Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy közpénzlenyúlás 2007-2008

Az elmúlt időszakban Gyurcsány Ferenc és kormánya több mint 10 milliárd forintot költött el új kormányzati negyed címén a nagy semmire - jelentette ki Cser-Palkovics András hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-06-30 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:18.148794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nagy közpénzlenyúlás 2007-2008 (Cser-Palkovics András)

Egy jól működő kormányban ilyenkor megkeresik a felelősöket, majd szó nélkül menesztik őket. Itt azonban menekülnek a felelősök a számonkérés elől - szögezte le Cser-Palkovics András.

A fideszes politikus tájékoztatott arról, hogy június 30-áig kellett volna a kormánynak elkészítenie és hozzáférhetővé tennie a kormányzati negyed kiadásait bemutató elszámolást. Ez azonban nem történt meg - jelentette be a képviselő - pedig nagy szükség lenne a tisztán látásra, ugyanis a kormányzati negyedre szánt pénzekből jutott mindenkinek, aki az MSZP és az SZDSZ holdudvarába tartozik, az adófizetők azonban semmit sem fognak kapni az elköltött milliárdokért.

Éppen ezért a Fidesz felszólítja a kormányt, hogy hozzák nyilvánosságra az adatokat, s minél hamarabb készítsék el a kormányzati negyed kiadásaival kapcsolatos elszámolást.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3835, 'source_type': 'media', 'source_id': 1884, 'target_type': 'article', 'target_id': 81509, 'relation_type': 'describes'}