Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz üdvözli a három alkotmánybírósági döntést

A Fidesz már korábban is elutasította azt a három törvénymódosítást, amelyeket az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn alkotmányellenesnek minősített - mondta Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója.


Dátum: 2008-06-30 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:26.888190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert szerint a szocialisták sorozatosan visszaélnek törvényhozói hatalmukkal és mindhárom törvény esetében figyelmen kívül hagyták az ellenzék, illetve a szakmai és a civil szervezetek véleményét, valamint a szakmai és az alkotmányossági elveket.

Az AB hétfőn három törvénymódosítást minősített alkotmányellenesnek és semmisített meg: a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását, ami lehetővé tette volna a gyalázkodás büntethetőségét, a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítását, ami a lehetővé tette volna, hogy kisebbségek tagjai és szervezetek polgári jogi igényt terjesszenek elő a kisebbséget érintő, sértőnek tartott megnyilvánulások miatt, emellett alkotmányellenesnek minősítették a közoktatási törvény azon rendelkezését, amely a Vatikáni szerződéssel ellentétesen állapította meg az egyházi iskolák normatív finanszírozásának mértékét.

A fideszes politikus kijelentette: a gyalázkodásról szóló februári törvénymódosítás kapcsán könnyen kiszámítható volt a végeredmény, mert az előző ciklusban a szocialisták már próbálkoztak a Btk. módosításával, de az Alkotmánybíróságon az a kezdeményezés is elbukott.

Kapcsolódó elemek