Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EUROSTAT-adat az élelmiszerárakról - A Fidesz véleménye


Dátum: 2008-07-01 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:34.628614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Annak ellenére, hogy Magyarország jelentős élelmiszertermelő ország, az elmúlt évben Európában az egyik legnagyobb mértékben Magyarországon növekedtek az élelmiszerárak. Ez az adat azért ijesztő, mert a magyar lakosság jövedelmének huszonhét százalékát fordítja élelmiszervásárlásra.

A Fidesz az elmúlt időszakban számos alkalommal tett javaslatokat arra vonatkozóan, hogyan lehetne megfékezni ezt a tendenciát.

Miközben a reálbérek 5 százalékkal, a reálnyugdíjak 3 százalékkal csökkentek, az alap élelmiszerek ára húsz-ötven százalékkal növekedett. A Gyurcsány-kormány nem a megoldásokat, hanem a kifogásokat kereste, miközben Gyurcsány Ferenc Davosban már arról beszélt, hogy a magas élelmiszerárak miatt a gazdák bevétele nőtt, és ebből következően a nekik járó támogatást meg kell tőlük vonni. A kormány láthatólag nem tudta megvédeni Európa egyik legnagyobb élelmiszerdrágulásától az embereket, sőt tehetetlenségével és alkalmatlanságával maga is okozója lett a válságos helyzetnek.

Az Európai Statisztikai Hivatal áprilisi jelentése ráadásul még negatívabb képet ad a magyar élelmiszerek drágulásáról, tehát a tendencia folytatódik.

Annak érdekében, hogy megvizsgáljuk, mi okozza az élelmiszerárak drámai növekedését, és hogy kiderüljön, kik járnak jól a drágulással, valamint, hogy a kormány miért nem tett semmit a drágulás megakadályozása érdekében, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes tagjai kezdeményezték a testület rendkívüli ülésének összehívását.

Font Sándor

Fidesz

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek