A lisszaboni szerződést mindenáron meg kell őrizni
A lisszaboni szerződést mindenáron meg kell őrizni a német külügyminiszter szerint.
Dátum: 2008-07-02 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:48.508598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Frank-Walter Steinmeier erről a Bild című német lap szerdai számában nyilatkozott annak kapcsán, hogy az uniós reformszerződés írországi elutasítása után Lech Kaczynski lengyel államfő is hadat üzent a dokumentumnak, s Horst Köhler német elnök kijelentette, hogy a ratifikációs okmány aláírásával megvárja az alkotmánybírósághoz benyújtott panaszok kivizsgálását.
Steinmeier hangsúlyozta: a lisszaboni szerződés jelenti a legszilárdabb alapot egy erős Európa megteremtéséhez, ezért azt mindenáron meg kell őrizni.