Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Világbank ráhajt a környezetvédelemre

A Világbank kedden két jelentős beruházási alap létrehozását jelentette be, mely alapok a fejlődő országokat hivatottak támogatni a tisztább energiatermelésre való áttérésben, illetve a klímaváltozás elleni védekezésben.


Dátum: 2008-07-02 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:50.242514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tiszta Technológia Alapja(TTA) és a Stratégiai Klímaalap nevet viselő beruházást támogató pénzeszközök létrehozását a nemzetközi pénzintézet a nyolc vezető ipari ország július 8-i csúcsértekezletére időzítette, mely csúcsértekezlet kiemelkedő helyen kíván foglalkozni a klímaváltozás kérdéseivel.

A TTA részére a Világbank államai a várakozások szerint összesen 4-5 milliárd dollárt ajánlanának fel, az Egyesült Államok, Japán és Nagy-Britannia már jelezte, hogy kész a hozzájárulásra.

A Világbank úgy számol, hogy az év negyedik negyedében már működnek, azaz beruházásokat hajtanak végre az alapok.

Kapcsolódó elemek