Bemutatták a Magyary-tervet
Most már könyv alakban is kapható a tataiak Magyary-terve. A közel 190 oldalas könyvet ünnepélyes keretek között július 1-jén hivatalosan is bemutatták a nagyközönségnek.
Dátum: 2008-07-02 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:50.957975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyary-terv ünnepélyes bemutatóján Michl József, Tata város polgármestere elmondta: "A Magyary-terv egyik célja, hogy a város vezetése tovább folytassa Magyary Zoltán gondolatát és a következő 30-40-50 esztendőre a tataiak is megfogalmazzák azt az utat, hogy a város merre menjen tovább, hiszen ha van egy közös cél, amit együtt akarunk megvalósítani, akkor csak az számít, hogy egyenként mindenki mennyi erőt hajlandó beletenni. Mindabban, amit a Magyary-tervben a tataiak megfogalmaztak, az a vágyakozás is megvan, hogy tenni szeretnének városukért. Ahhoz, hogy a tervekből valóság legyen, egymásra nagy szükségünk van" - tudatta a polgármester.
A Magyary-terv könyvbemutatón László Tamás országgyűlési képviselő is részt vett, aki mint a könyv egyik szerkesztője elmondta: A Magyary-terv, egy mag, amely fává nőhet. Tata városa ezzel egy esélyt adott magának, mellyel élni kell.
Az ünnepi könyvbemutatón dr. Navracsics Tibor egyetemi docens, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője kifejtette: ez a terv, egy átfogó jövőképe Tatának, amely az élet minden területét érinti, a versenyképességtől az intézményfenntartáson keresztül. A Magyary-terv érinti mindazokat a legfontosabb kérdéseket, amelyek az állami működés szempontjából kulcsfontosságúak. Példamutató, hiszen más településeknek is megmutatja, hogy az esetleges együttélési kapcsolatokon túl lehet közös célok mentén együtt élni, lehet felépíteni egy közösséget úgy, hogy a jövőre vonatkozóan olyan célokat fogalmaznak meg maguknak, melynek érdekében mindenkinek áldozatot kell vállalnia.
A Magyary-tervet Tata és Tóváros egyesítésének 70. évfordulóján a következő 70 évre azzal bocsátja útjára az önkormányzat, hogy bizalommal mondják, hogy ma is jó tatainak lenni, de azt remélik, hogy a jövőben még jobb lesz.