Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán támogatja a közös kerékpártároló megépítését

Rogán Antal polgármester támogatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az V. kerület közös kerékpártárolójának megépítését, ezért a képviselő-testület elé terjeszti az anyagi hozzájárulásról szóló javaslatot.


Dátum: 2008-07-03 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:59:59.205450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt a fideszes politikus csütörtökön közölte Budapesten, miután átvette Király Júliától, az MNB alelnökétől a jegybank dolgozóinak nyílt levelét. Ebben arra kérték Rogán Antalt, hogy a belvárosi önkormányzat a bankkal közösen alakítson ki egy nagy kapacitású kerékpártárolót a Szabadság téren.

A levélben a többi között az áll: a jegybank nem csak intézményi szinten elkötelezett a természeti és épített környezet megóvása mellett, de fontosnak tartja a munkatársak környezettudatosságának fejlesztését is, így támogatja, hogy a dolgozók kerékpárral járjanak munkába.

Listár Dániel, az MNB munkatársa az MTI-nek elmondta: az utóbbi időben egyre többen járnak a bankba kerékpárral dolgozni, a hétszáz munkatárs közül jelenleg mintegy hetvenen. Mivel arra lehet számítani, hogy a jövőben egyre többen választják ezt a közlekedési eszközt, szükség van egy kerékpártároló kialakítására.

A tároló valószínűleg a jövő év elején épül meg, az anyagi hozzájárulás arányairól és az alapterületről a két építtető a későbbiekben egyeztet - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek