Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabad a török légtér

A török parlament csütörtökön elfogadta azt az előterjesztést, amely lehetővé teszi, hogy amerikai repülőgépek az Irak ellen indított háborúban használhassák Törökország légterét.


Dátum: 2003-03-20 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:30.412799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazásban részt vevő 535 képviselő közül 332 támogatta a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által beterjesztett indítványt, amely nem tartalmazott olyan kitételt, hogy az amerikai repülőgépek - például feltankolás céljából - igénybe vehetnék a török támaszpontokat is.

A parlament egyúttal jóváhagyta több ezer török katona állomásoztatását a török-iraki határ iraki oldalán. Ezt a lépést fenntartással fogadták mind az Egyesült Államokban, mind az Észak-Irakban élő kurd közösség részéről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek