A kormány képtelen felülemelkedni a pártpolitikán
A Fidesz sajnálja, hogy a kormány ismét nem tudott felülemelkedni pártpolitikai érdekein, és egyetlen érvet sem tudott felmutatni, miért nem támogatja a Fidesz javaslatát.
Dátum: 2008-07-03 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:00:00.499620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Utalt arra, hogy az élelmiszer ÁFA-csökkentése nagyjából 30 milliárd forintos bevételcsökkenést jelentene. Ezt azonban ki tudja váltani a forgalom növekedéséből adódó bevételnövekedés, ha alacsonyabb árszintre kerülnek az élelmiszerek - tette hozzá.
A sütőipari, húsforgalmi, zöldség- és gyümölcsforgalmi adásvételek 30 százaléka a feketekereskedelem jegyében születik meg, viszont az ÁFA-csökkentés következtében ez visszaszorulna, és a kifehéredés azt jelentené, hogy a 30 milliárdos bevételcsökkenés nulla lesz - mutatott rá.
A jelenlegi helyzet tarthatatlan, minél előbb cselekedni kell - szögezte le Szijjártó Péter, és megjegyezte, hogy a kormány annak ellenére utasította el érvek nélkül a Fidesz javaslatát, hogy a KSH kimutatásai szerint is egyértelműen nyilvánvaló: a távhő, az alapvető élelmiszerek és a benzin árának csökkentése jelentős könnyebbséget fog jelenteni a családok számára.