Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövő szerdán eldől, lesz-e rendkívüli parlamenti ülés

A házbizottság jövő szerdán dönt arról, lesz-e rendkívüli parlamenti ülés. Az előzetes információk szerint csak az MSZP ellenzi egyértelműen a rendkívüli ülés összehívását.


Dátum: 2008-07-03 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:00:01.361990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Július 1-jén Navracsics Tibor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője kezdeményezte a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását,a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendelet ügyében. Egy nappal később Varga Mihály, a Fidesz alelnöke - Orbán Viktor pártvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján - azt mondta, hogy az áremelések hatását csökkentő indítványukról remélhetőleg minél hamarabb, egy rendkívüli parlamenti lésén születhet döntés. Mindkét kezdeményezés téma lesz a jövő szerdai rendkívüli házbizottsági ülésen.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtökön az MTI-nek úgy nyilatkozott, kezdeményezhették volna a képviselők ötödének aláírásával az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, de ezt inkább a házbizottság ülésén javasolják majd, mert úgy gondolják, pártok feletti ügyről van szó. Hozzátette: pártja javaslatainak egy része más pártok elképzeléseiben is megjelent, ezért nem lát okot arra, hogy a többi frakció ne támogassa felvetéseiket, így - tette hozzá - remélik, hogy lesz rendkívüli ülés. Szijjártó Péter hangsúlyozta: nem tettek javaslatot arra sem, mikor legyen a rendkívüli ülés, mert abban bíznak, hogy a házbizottság ülésén erről közösen meg tudnak állapodni a frakciók.

Kapcsolódó elemek