Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pécs százmilliót is bukhat a "magasházon"

Pécs szocialista vezetésű önkormányzata a közelmúltban értékesítette a Milton Group spanyol befektető csoportnak a közel két évtizede üresen álló "magasházat".


Dátum: 2008-07-04 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:00:05.385977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ingatlanért a spanyol befektető csoport nettó 410 milliót fizet, ám aligha valószínű, hogy a város ennyivel gyarapszik majd. Az önkormányzat ugyanis a Miltonnal olyan szerződést kötött, amelyben vállalta, hogy tehermentesen adja át az ingatlant. A ház tetején viszont három távközlési cég is bérleti szerződéssel üzemeltet antennákat, amelyeknek eltávolítását a pécsi önkormányzatnak kell megoldani.

A három cég közül a Drávanet esetében a költözése tízmillió forintba is belekerülhet, míg a Magyar Telekomnál ez elérheti a százmillió forintot is, amit még megtoldhat a Miltonnak fizetendő kötbér is, ha nem sikerült időben lebonyolítani a költözést. A Pannon bérleti szerződése közel egy év múlva lejár, így az áttelepítés költségét a szolgáltató állja - tudta meg a lap.

Kapcsolódó elemek