Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eszköz és stratégia nélkül a Medgyessy-kormány

Székesfehérvár foglalkoztatáspolitikai helyzetéről kihelyezett ülésen tájékozódott csütörtökön az MDF foglalkoztatáspolitikai kabinetje és a Fidesz munkaügyi műhelye. A térség ellenzéki országgyűlési képviselőivel, munkaügyi szakemberekkel és polgármesterekkel folytatott eszmecserét követően a politikusok sajtótájékoztatón ismertették tapasztalataikat.


Dátum: 2003-03-20 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:31.775293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Őry Csaba, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának fideszes alelnöke elöljáróban megjegyezte: sajnálatosnak tartják, hogy a bizottság kormánypárti tagjai nem tájékozódtak a helyszínen a magyar munkaerőpiacon zajló negatív folyamatokról.

Mint elmondta, a rendszerváltás óta a gazdasági fejlődésben mindeddig élenjáró Székesfehérvárott az országban elsőként jelentkeztek azok a foglalkoztatáspolitikai problémák, amelyekkel a későbbiek során a többi térség is szembesülni fog.

Őry Csaba leszögezte: az olcsó munkaerőre támaszkodó gazdaságfejlődési modell leáldozása előre látható volt, s egyebek között ezért, valamint a kis- és középvállalkozások fokozott támogatása érdekében is született meg a Széchenyi Terv.

- S mivel a Medgyessy-kormány leállította, most eszköz és stratégia nélkül áll a jelenlegi helyzet előtt - fogalmazták meg az eszmecsere résztvevői a sajtótájékoztatón kiadott közleményükben.

Őry Csaba az újságíróknak elmondta: Fejér megyében, ahol a regisztrált munkanélküliek száma már megközelíti a 16 ezret, 1996-97 óta nem tartottak nyilván annyi állástalant, mint jelenleg. A helyzetet súlyosbítja, hogy az érintettek több mint egyharmada alulképzett, még általános iskolai végzettsége sincs. Ennélfogva nehezen illeszthető be a jelenlegi képzési-, átképzési rendszerbe.

Balsai István, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának MDF-es elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkanélkülivé váltak többsége a Székesfehérvár környéki településeken él, s az IBM kitelepülésével a kieső iparűzési adóra a költségvetésből csak a megyeszékhely kapott kompenzációt, az érintett községek nem. Így azok forrás hiányában képtelenek a munkanélkülivé lett munkaerő felszívására alkalmas szolgáltató ágazatok fejlesztésére.

A jelenlegi helyzeten való változtatás másik eszközeként a képzés, szakképzés rugalmasabbá tételét, átalakítását, továbbá a kis-és középvállalkozások fejlesztését jelölte meg a politikus.

Gógl Árpád fideszes országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a foglalkoztatottsági helyzet javítása érdekében törekedni kell a nagyobb tudással, magasabb hozzáadott értéket előállító, továbbá a szolgáltatással foglalkozó vállalkozások számának növelésére.

Javasolta, hogy a székesfehérvári regionális központ képzési rendszerében kapjon nagyobb teret és támogatást a szolgáltatások számára szakembereket felkészítő képzés, továbbá az iskolai oktatásban felszabaduló kapacitásokat hasznosítsák a felnőttképzésben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek