Veszélybe sodorja EU-csatlakozásunkat Medgyessy és Kovács háborús politikája?
Az ENSZ-felhatalmazás nélküli háborúban való részvétellel kérdésessé válhat EU-csatlakozásunk. Az 1997-es EU-csúcs ugyanis a csatlakozás feltételéül szabta, hogy a mindenkori kormány tartsa tiszteletben a nemzetközi jog alapelveit, és a konfliktusokat békés úton rendezze - írja a német Der Spiegel magazin szerzője, Dominik Baur. Könnyen elképzelhető tehát, hogy Medgyessy és Kovács háborús politikájával veszélybe sodorja hazánk EU-csatlakozását.
Dátum: 2003-03-20 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:32.091575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cikk Magyarországra vonatkozó része így szól: Ha az Irak elleni háború ellentétes a nemzetközi joggal, akkor természetesen nem csak Bush cselekszik jogellenesen, hanem az "elszántak koalíciója" is. A szuperhatalom USA-tól eltérően azonban a kicsi segédeknek komolyan el kellene gondolkodniuk a lehetséges következményeken, amelyek a háborúhoz adott támogatásukból adódnak. Nevezetesen Lengyelországnak, amely 200 katonát akar Irakba küldeni az amerikaiak oldalán.
Christopher Vedder augsburgi nemzetközi jogász szerint ennek a döntésnek komoly következményei lehetnek, hiszen ezzel Lengyelország megszegi az Európai Unió felvételi kritériumait. Az 1997-es EU-csúcs ugyanis a csatlakozás feltételéül szabta, hogy a mindenkori kormány tartsa tiszteletben a nemzetközi jog alapelveit, és a konfliktusokat békés úton rendezze.
Der Spiegel, 2003. március 20., Dominik Baur: Bush és a nemzetközi jog - "Egy törvénytelen háború"
Der Spiegel - fidesz.hu