Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyilatkozat az iskolai erőszak megszüntetéséről


Dátum: 2008-07-07 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:00:47.401030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iskola legyen újra a nevelés fontos színtere!

A legutóbb napvilágra került tanárverések, valamint a tanintézmények falain belül ugrásszerűen megnövekvő erőszakhullám egyenes és kiszámítható következménye a 2002-óta zajló, a jelenlegi szocialista vezetés ellenére is liberális színezetű oktatáspolitikának. Az átalakítások lényegében kivették a tanárok kezéből az összes fegyelmezési lehetőséget, olyan szabályok közé szorítva az iskolákat és a szülőket, amelyek lehetetlenné teszik a diákok nevelését. A gyermeki lélek természetes tulajdonsága, hogy megpróbálja kitágítani lehetőségeinek határait. Mára ezek a határok lényegileg megszűntek, és az a véleményünk, hogy ennek köszönhető a deviáns viselkedési formák megjelenése.

Ha a kormány nem képes biztosítani, hogy a tanulás évei a diákok és a pedagógusok számára egyaránt zavartalanok legyenek, nem beszélhetünk Uniós felzárkózásról, de jogállamról is alig. Mindezek miatt felszólítjuk az Oktatási Minisztériumot és Hiller Istvánt, hogy adja vissza a tanárok kezébe azokat a lehetőségeket, amelyekkel megfelelően végezhetik hivatásukat! A pedagógus kompetenciájának növelése az egyetlen eszköz arra, hogy az iskola a tanulás mellett újra a nevelés meghatározó színterévé váljon, és a közösség érdekei ne sérüljenek egy-egy problémás gyerek miatt. Ennek érdekében érdemesnek tartjuk újragondolni, hogy a diákok értékelését és minősítését a pedagógus végezhesse el, továbbá javasoljuk a testnevelésórák számának növelését a felesleges energiák levezetésére.

Nem ígéreteket, hanem valódi változásokat kívánunk, szavak helyett tetteket várunk!

Tarlós István, a Fővárosi Fidesz-KDNP frakció vezetője, a Polgári

Fiatalok Egyesületének tiszteletbeli elnöke

Schmitt Pál Péter, a Polgári Fiatalok Egyesületének elnöke

Pesti Imre országgyűlési képviselő, a Polgári Fiatalok Egyesületének

tiszteletbeli elnöke

Kapcsolódó elemek