Erősödő baloldali belharc Óbudán
Bíróságon folytatódik az MSZP és az MSZDP közötti háborúskodás Óbudán; a héten várható ítélet abban a perben, amelyet a III. kerületi szocialista szervezet, valamint a párt budapesti elnöksége indított a frakcióból a szociáldemokratákhoz átlépett kilenc képviselő ellen.
Dátum: 2008-07-07 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:00:49.285808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy a korábbi szocialista frakcióvezető, Pető György és nyolc további képviselő megszegte-e azt a megállapodást, amit a 2006-os önkormányzati választások előtt kötöttek az MSZP-vel. Ebben egyebek között azt vállalták, hogy elfogadják a párt "anyagi, erkölcsi és mozgalmi támogatását", cserébe megválasztásuk esetén a következő választásokig, vagyis 2010-ig az MSZP-frakcióban politizálnak. Ha pedig "feloldhatatlan konfliktusba" kerülnek a szocialista párttal, akkor felajánlják lemondásukat.
A per legutóbbi tárgyalási napján a felperes szocialisták arra hivatkoztak, hogy az MSZDP-be átlépő politikusok még a választói akarattal is szembeszállva szegték meg az általuk aláírt megállapodást, hiszen többjük az MSZP listájáról szerzett mandátumot. Az alperesek jogi képviselői szerint viszont szó sincs szerződésről, csak egy politikai nyilatkozatról, és az abban foglaltak éppúgy nem kényszeríthetők ki bíróság előtt, mint a kártyaadósság.
Óbudán a legutóbbi választáson elvesztette korábbi többségét az akkor Pető vezette MSZP-frakció, amely csak 13 képviselőt tudott küldeni a 35 tagú képviselő-testületbe, és sokak meglepetésére a polgármesteri posztot sem tudta megszerezni a kétharmad részben lakótelepi lakásokból álló városrészben. A szocialista frakción belül főként emiatt alakultak ki belső feszültségek, az akkor Pető vezette helyi frakció és a kritikusaiból álló pártszervezet között. A belháború csúcspontjaként februárban kilenc, addig az MSZP-ben politizáló képviselő bejelentette, hogy megalakítják az óbudai szociáldemokrata alapszervezetet és frakciót, mert úgymond hiteles baloldali alternatívát akarnak kínálni.